Test és Lélek

Küzdj a Céljaidért!

CéljainkHihetetlen, hogy mennyi kifogást tudnak
felhozni arra, hogy miért nem lesz ez jó nekik, vagy most pillanatnyilag miért
is nem tudják elkezdeni. Holott, ha belegondolnának, semmit nem veszthetnek
vele, mert csak jobb lehet tőle, ha megpróbálják. Ha viszont nem próbálják, meg
csak ugyanazt teszik, amit eddig, akkor miért érnének el más eredményeket, mint
eddig?

Ha szeretnénk máshogy kinézni, egyszerűen nem élhetünk
ugyanúgy, mint eddig

Ha az eddigi életmóddal el lehetett volna érni a kívánt
alakot már valószínűleg elértük volna, tehát csak egy út maradt a változtatás!
A változás útja nem könnyű, sőt nagyon nehéz, de vagy végigmegyünk rajta vagy
megelégszünk azzal, ami most van – számba véve azt is, hogy ez a helyzet lehet
még rosszabb is. Néhány tanácsot viszont érdemes megfogadnod!

1.       1. Értékeld az apró sikereket!

Ne görcsölj azon, ha nem sikerül
egyből akkorát teljesítened például edzésben, mint amit előre elterveztél.
Értékeld, hogy megtetted az első lépést és mindig amikor fokozni tudod,
jutalmazd meg magad!

2.       2.  Értékeld át az időd!

Az emberek azt gondolják, hogy
van ezer évük és ráérnek azt mondogatni, hogy majd. Hát nincs ezer évünk, most
kell cselekedni, ha szeretnél változni most tegyél érte. Használd ki az üres
járatokat, készíts időbeosztást és állíts fel rangsort a teendőid között!

3.      3.  Csak pozitívan!

Egyszerűen iktasd ki a negatív
gondolatokat, mert amire gondolsz az be is teljesíti önmagát. Ehhez nincs is
mit hozzáfűzni, a pesszimizmus kudarcot, az optimizmus pedig eredményeket szül!

Szóljon hozzá!